A jognyilatkozatok alaki feltételei – azaz, hogy milyen formában kell azokat megtenni (szóban vagy írásban) – minden jogterületen, így a munkajogban is sarkalatos kérdés. Mit értünk az alatt, hogy egy jognyilatkozat írásba kell foglalni, mikor szükséges az aláírás, és mikor elegendő egy aláírás-bélyegző?  Ebben a bejegyzésben erre keresünk választ.

Vizsgáljuk meg mit mondanak az egyes jogszabályok a kérdésről! A Polgári Törvénykönyv szerint a jognyilatkozatok írásban, szóban és ráutaló magatartással is megtehetőek, de több vonatkozásban a Polgári Törvénykönyv írásbeli formát ír elő. Írásba foglaltnak minősül egy jognyilatkozat, ha legalább a lényeges tartalmi elemeit írásba foglalták, illetve, ha a jognyilatkozatot tevő fél aláírja. A feltételeket a törvény szigorítja olyan esetben, ahol a jognyilatkozatot tevő fél írni-, vagy olvasni nem tud, esetleg a nyelvet nem érti. Írni nem tudó esetén a jognyilatkozatot közokiratba (esetleg teljes bizonyító erejű magánokiratba) kell foglalni, olvasni nem tudó személy esetén pedig annak kell egyértelműen kitűnnie a jognyilatkozatból, hogy a féllel ismertették annak tartalmát.

A Munka Törvénykönyve főszabályként rögzíti, hogy a jognyilatkozatokat – ha munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a felek megállapodása eltérően nem rendelkezik – alaki kötöttség nélkül lehet megtenni, tehát akár szóban is. A munkavállaló kérésére ugyanakkor a munkáltatónak a jognyilatkozatát akkor is írásba kell foglalnia, ha az egyébként nem kötelező.

Természetesen jó néhány olyan jognyilatkozatot ismerünk a munkajogban, amelyek esetében a törvény érvényességi feltételként jelöli meg az írásbeli formát. A munkaszerződést írásba kell foglalni, a kötelező tájékoztatást (pl. a munkaidőről, a béren túli juttatásokról, stb.) is ilyen formában kell megadni a munkavállalónak. A munkaviszony megszűnésével/megszüntetésével kapcsolatos valamennyi jognyilatkozatnak (pl. felmondás, közös megegyezés) kötelezően írásbeli formában kell készülnie.

A Kúria nemrégiben közzé tett eseti döntése középpontjában egy olyan ügy áll, amelyben a felperes munkavállaló a közös megegyezés érvényességét vitatta. Az ügyben a munkavállaló azt sérelmezte, hogy a közös megegyezés előbb szóban jött létre, majd az írásbeli iraton a munkáltatója aláírása a cég bélyegzőjével és az ügyvezető névbélyegzőjével történt csak – szerinte így nem minősült írásba foglaltnak a közös megegyezés.

A Kúria a munkavállaló állaspontját nem fogadta el. A jogszabály ugyanis nem ír elő sem közokirati, sem teljes bizonyító erejű magánokirati formát erre a típusú jognyilatkozatra, így a lényeges elemek írásba foglalásával és a felek megegyezésével a jognyilatkozat érvényesen létrejött. Erre a főszabályra kivétel a már említett írni-olvasni nem tudó személy esete, azonban ez a tényező ebben az ügyben nem merült fel.

Látható, hogy az alaki kötöttség nélküli jognyilatkozatot főszabálya alól nagyon sok kivétellel találkozhatunk a munkajog világában. Egyes fontosabb jognyilatkozatokat (pl. munkaszerződés, felmondás) kötelezően írásba kell foglalni, de a későbbi bizonyítás megkönnyítése érdekében az írásba foglalás előnyt jelenthet a későbbiekben más jognyilatkozatok esetében is. A Kúria joggyakorlata alapján azonban az írásba foglalás nem jelent kötelező köz- vagy teljes bizonyító erejű magánokirati formát, így a polgári jog szabályai szerinti írásba foglalás elegendő. Így az ügyvezető névbélyegzője a gyakorlatban elfogadható, ha a megállapodás létrejöttének ténye nem vitatott.

(Kúria, Mfv.I.10.197/2016)