[sg_popup id=”7″ event=”onload”][/sg_popup]Az év utolsó hónapjába lépve szeretnénk felhívni a HR szakemberek figyelmét néhány fontos munkajogi szabályra.
munkaszerződés
Munkáltatók figyelmébe: miről kell a munkavállalót tájékoztatni?
A munkaviszony jellemzően hosszabb időtartamra jön létre, amely során – a felek együttműködési kötelezettségéből adódóan – számos tájékoztatási kötelezettség fordulhat elő.
Éppen ezért a Munka Törvénykönyve alapelvi jelleggel mondja ki azt, hogy törvény hatálya alá tartozók (munkáltató, munkavállaló, munkáltatói érdek-képviseleti szervezet, üzemi tanács, szakszervezet, de ide sorolható a munkaerőt kölcsönző foglalkoztató is) kötelesek egymást minden olyan tényről, adatról, körülményről vagy ezek változásáról tájékoztatni, amely a munkaviszony létesítése, valamint a Munka Törvénykönyvében meghatározott jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése szempontjából lényeges. Continue reading
Kinek és mikor jó a határozott idejű munkaszerződés?
Egyre népszerűbb a munkáltatók körében határozott idejű munkaszerződések kötése, amit a munkavállalók igyekeznek elkerülni, hiszen a hagyományosabb, jobban ismert határozatlan idejű szerződés garantálja számukra, hogy a jogviszony tartós lesz és a munkáltató hosszú távon számít a munkájukra.
Sűrűn előford
ul, hogy a munkáltató a határozott idejű szerződés lehetőségét kihasználva a pár hónapos, vagy egy éves periódusokra kötött szerződést hosszabbítja meg több alkalommal egymás után, elkerülve így a munkaviszony megszüntetésekor esedékes felmondási időre járó bér és végkielégítés fizetését.
Ez a kép azonban árnyaltabb, ha figyelembe vesszük, hogy a határozott idejű munkaszerződés előnyös is lehet a munkavállaló számára, ha azt megfelelő hosszúságúra, eleve több éves periódusra kötik meg. Az ilyen szerződés biztonságot is nyújthat a munkavállalónak, hiszen a munkáltatói felmondás lehetősége igen szűk körre korlátozódik. Ennek megfelelően a munkáltató csak akkor mondhat fel, ha csőd- vagy felszámolási eljárás alatt áll, a munkaviszony fenntartása elháríthatatlan külső ok következtében lehetetlenné vált vagy azt a munkavállaló képességére alapítja. Indokolás nélküli felmondás csak abban az esetben lehetséges a munkáltató részéről, ha a határozott időből még hátra lévő részre, de legfeljebb 12 hónapra járó távolléti díját megfizeti a munkavállalónak. Continue reading
Miért érdemes a munkaszerződéseket felülvizsgálni?
Bár az „új” Munka Törvénykönyve lassan négy éve (2012. óta) hatályban van, még mindig viszonylag gyakran találkozunk olyan munkaszerződéssel, amely a régi szabályok szerint, azaz a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény alapján íródott. Ennek egyik oka lehet az, hogy sem a munkáltató, sem a munkavállaló nem vették figyelembe a 2012. évi változást és a munkaszerződést nem vizsgálták felül. Más esetekben viszont a cégek gyakran az internetről lementett, régi mintákat használnak annak ellenére, hogy már az új szabályok szerint lehet és kell szerződni.
A korábbi szabályok szerint írott munkaszerződésekben találhatunk olyan kifejezéseket, mint például a „személyi alapbér”, „átlagkereset”, „rendes felmondás” vagy éppen „rendkívüli felmondás”, noha a jelenlegi szabályok szerint „alapbérről”, „távolléti díjról”, „felmondásról” és „azonnali hatályú felmondásról” beszélhetünk csak. Ezek kevésbé súlyos gondok, hiszen a jelenlegi Munka Törvénykönyvét hatálya léptető jogszabály (2012. évi LXXXVI. törvény) egyértelműen úgy fogalmaz, hogy ahol kollektív szerződés vagy a felek megállapodása személyi alapbért említ, azon alapbért; ahol átlagkeresetet említ, azon távolléti díjat kell érteni. Hasonlóképpen, ahol kollektív szerződés vagy a felek megállapodása rendes felmondást említ, azon felmondást; ahol rendkívüli felmondást említ, azon az Mt. 78. §-a szerinti azonnali hatályú felmondást kell érteni. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a régi szóhasználat csupán „esztétikai” hiba, negatív jogkövetkezménye jellemzően nincsen.
Szabályos-e a próbanap?
A munkáltatók munkaerő-kiválasztási folyamatában gyakran szerepel a „próbanap”, mint kiválasztási kritérium. Ha a leendő munkatárs a próbanapot sikeresen teljesíti, akkor jó eséllyel elnyeri az állást. A munkáltatók egy része azért tartja ezt jónak, mert mindenféle adminisztrációs és bérfizetési teher nélkül tesztelhetik a jelentkező munkabírását, hozzáállását. „Elsősorban a vendéglátás területén általános jelenség a „próbanap” (…) a munkáltatónak lehetősége nyílik arra, hogy eldöntse a jelentkező alkalmasságát, míg a munkavállalónak ideje van arra, hogy felmérje, valóban tudja, akarja, bírja-e a munkát. A próbanapot a munkáltatók és a munkavállalók egy hosszú idő óta kialakult „SZOKÁSJOG” alapján alkalmazzák” (OM 2008. I. félévi beszámoló).
Mindenekelőtt tisztázni kell, hogy a „próbanap” munkajogi értelemben egyáltalán nem tekinthető szabályosnak. A Munka Törvénykönyve rendelkezik a próbaidőről, erre azonban a munkaviszonyban – és nem azt megelőzően – kerül sor. A Munka Törvénykönyve szerint a felek a munkaszerződésben a munkaviszony kezdetétől számított legfeljebb három hónapig terjedő próbaidőt köthetnek ki. Ennél rövidebb próbaidő kikötése esetén a felek a próbaidőt – legfeljebb egy alkalommal – meghosszabbíthatják. A próbaidő tartama a meghosszabbítása esetén sem haladhatja meg a három hónapot. Fontos tudni, hogy a próbaidő a munkaviszony szerves része és erre az időszakra munkabér jár a munkavállalónak.
„Próbanap” esetében a felek között jellemzően még nincsen munkaviszony. Ehhez képest az állásra jelentkező munkát végez, a (leendő) munkáltató rendelkezésére áll. Ugyanakkor a próbanapra vonatkozóan nem készül munkaszerződés, a munkáltató a jelentkezőt nem jelenti be a NAV-nál és e napra munkabért sem fizet.
A jelenlegi szabályozás alapján a „próbanap” intézményének alkalmazása súlyos anyagi terhet róhat a munkáltatóra. Egyrészt, a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvény értelmében az ellenőrzés kiterjed (többek között) a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítéséhez szükséges jognyilatkozat alakszerűségére, a munkaszerződés lényeges tartalmi elemeire és a foglalkoztató írásbeli tájékoztatási kötelezettségére vonatkozó rendelkezések, továbbá a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítésével, megszűnésével, megszüntetésével összefüggő bejelentési kötelezettség teljesítésére is. Ha ezeket a munkáltató megszegi, munkaügyi bírságot szabhat ki a hatóság, amelynek összege harmincezer forinttól tízmillió forintig terjedhet. Ha a munkáltató hasonló jogsértés miatt korábban elmarasztalásra került, a bírság a felső korlát kétszereséig terjedhet.
Másrészt, probléma adódhat abból, ha a „próbanapot” teljesített jelentkező e napra vonatkozóan munkabér-igénnyel lép fel és igényét bíróság előtt érvényesíti. A per költségeit a jó eséllyel pervesztes munkáltató köteles megfizetni.
Harmadrészt, gondok adódhatnak abból, ha a jelentkező éppen a próbanapon szenved el a munkavégzéssel kapcsolatban balesetet. E vonatkozásban nem csak arra lehet számítani, hogy az egészségbiztosítási szerv a kezelés és a táppénz összegét ún. regressz-igény keretében követeli a munkáltatón, de az elszenvedett egészségkárosodással kapcsolatban is felelős lesz a munkáltató.
