A munkavédelemről szóló törvény alapelvként rögzíti, hogy a munkáltató felelős az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek megvalósításáért. Ez természetesen magában foglalja azt is, hogy a különösen meleg nyári napokon a munkáltató fokozott védelmet biztosítson a munkavállalók részére.
A Nemzetgazdasági Minisztérium Munkavédelmi Főosztálya felhívást adott ki a hőséghullámok veszélyeivel kapcsolatban. A tájékoztató részletezi, hogy milyen egészségügyi kockázatok merülhetnek fel a hőség idején: napszúrás, hőséggörcsök, hőkimerülés, akár hőguta is előfordulhat, hiszen a kültéren vagy különösen meleg munkakörnyezetben végzett munka extrém megterhelést jelent az emberi szervezet számára.
A felhívás kiemeli, hogy mindenképpen szükséges a megfelelő hőmérsékletű (14-16 Celsius fokos) ivóvíz biztosítása és emellett kerülendőek az olyan dehidratációt eredményező folyadékok, mint a kávé vagy a cukros italok.
Célszerű a munkát a hőség idején úgy megszervezni, hogy rövidebb szünetek beiktathatóak legyenek, amelyeket lehetőség szerint árnyékban vagy hűvösebb helyen tölthetnek el a munkavállalók. A felhívás kitér arra is, hogy bár erre jogszabályi előírás nincsen, az egyenlőtlen beosztásban dolgozók – például napi 12 óra munkát teljesítők – esetében is célszerű a munkaidőt és a pihenőidőket átütemezni, a munkavállalók teherbírására is figyelemmel. E körben célszerű a foglalkozás-egészségügyi szolgálatot is bevonni.
A felhívás utal arra, hogy a munkavállalók lehetőség szerint egymást váltva tartózkodjanak a tűző napon és ha megoldható, a munkaterületet célszerű árnyékolni (például ponyvával). A kültéren végzett munkához – amennyiben a munkabiztonsági követelmények azt megengedik – javasolt a könnyű és világos ruházat viselése.
A zárt térben történő munkavégzés körében javasolt a klímaberendezések rendszeres karbantartása, esetleges javítása, ugyanis számos betegség származhat a nem megfelelően karbantartott berendezés használatából. Itt is célszerű figyelni a megfelelő hőmérsékletre (a külső hőmérséklethez képest túl alacsonyra állított klimatizált hőmérséklet légúti megbetegedéseket, megfázást okozhat).
Végül mindenképpen javasolt, hogy mind a munkáltató figyeljen a dolgozókra, mind pedig a dolgozók figyeljenek egymásra: hiszen ha bármilyen rendellenességet tapasztalnak, akár azonnali beavatkozás is szükséges lehet (pl. a mentőszolgálat értesítése).
(A cikk elkészítéséhez a Nemzetgazdasági Minisztérium Munkavédelmi Főosztályának a hőséghullámok veszélyeivel kapcsolatban kiadott felhívása nyújtott segítséget.)