A munkaviszonyban a legsúlyosabb – és talán legvitatottabb – szankció az azonnali hatályú felmondás, nem beszélve annak kockázatairól. A jogintézmény elnevezése rendkívüli felmondásról azonnali hatályú felmondássá változott 2012-ben, de a lényege ugyanaz maradt. Emiatt még mind a mai napig sokan rendkívüli felmondásként ismerik ezt a felmondási módot.

Vajon melyek azok az indokok, amelyek megalapozhatják ezt a súlyos, a munkaviszonyt a közlés időpontjában megszüntető jogkövetkezmény alkalmazását? 

Először is fontos leszögezni, hogy az azonnali hatályú felmondással mind a munkavállaló, mind a munkáltató élhet. A Munka Törvénykönyve a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettség szándékos vagy súlyos gondatlanságból eredő jelentős mértékű megszegését, vagy a másik fél olyan magatartását kívánja meg, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi. A jogalkotó egy szubjektív, a tudomásszerzéstől számított 15 napos és egy objektív, maximum 1 éves időkorlátot állított fel az azonnali hatályú felmondás közlése tekintetében.

A bírói gyakorlatban és a hétköznapi életben is talán a legtöbb gondot a „lényeges kötelezettségszegés” fogalma okozza. Hol van a határ a között a magatartás között, ami még enyhébb szankcióval sújtható – pl. írásbeli figyelmeztetéssel (erről ITT írtunk részletesebben) – és ami már a munkaviszony megszüntetését kell, hogy eredményezze? Erre keresünk választ egy a témába vágó kúriai döntés segítségével.

A munkavállaló kézbesítő munkakörben állt a munkáltató alkalmazásában. Mivel rengeteg panasz érkezett a munkájával kapcsolatban, a munkáltatója vizsgálatot indított ellene, amely következményeként a munkavállaló munkaviszonyát azonnali hatályú felmondással megszüntette. A munkavállaló ennek a jogosságát vitatta, az elsőfokú bíróság azonban elutasította a keresetét. A másodfokú bíróság ezt megváltoztatta és megállapította az azonnali hatályú felmondás jogellenességét. Az ügy felülvizsgálati eljárásban a Kúria elé került, amely a másodfokú bírósággal értett egyet és a munkaviszony megszüntetését – kellően alapos indok hiányában- jogellenesnek minősítette, ugyanis a munkavállaló, mint helyettesítő kézbesítő által elkövetett három kisebb jellegű adminisztrációs hiba nem számított olyan súlyos kötelezettségszegésnek, amely megalapozhatta volna a munkáltató intézkedését.

Mit is jelent ez a döntés a gyakorlat számára? A munkáltatónak kötelessége, hogy a munkavállalót megfelelően tájékoztassa, a megfelelő munkakörülményeit biztosítsa. Ha a munkavállaló munkavégzése nem megfelelő, és ez a felek közötti információk hiányára, a tájékoztatási kötelezettség elmulasztására vezethető vissza, az nagy valószínűséggel nem fogja jogszerűen megalapozni a munkáltató általi, azonnali hatállyal történő munkaviszony-megszüntetést.

Ez a döntés is azt hangsúlyozza, hogy a jogalkotó szándéka az azonnali hatályú felmondás egyfajta „végső megoldásként” történő alkalmazása. Mivel a munkáltatói azonnali hatályú felmondás esetében felmondási idő nélkül szűnik meg a munkaviszony és a munkavállaló végkielégítésre sem jogosult, ezért a munkavállaló számára lényegesen súlyosabb érdeksérelmet eredményezhet, mint egy egyszerű felmondás. Így célszerű ezt a jogintézményt csak a ténylegesen súlyos kötelezettségszegések esetén alkalmazni.

(Kúria Mfv.I.10.483/2016.)

Ha bizonytalan abban, hogy valamely magatartás kimeríti-e az azonnali hatályú felmondás tényállását, keressen minket bizalommal.