A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény (1997. évi LXXXI. törvény) lehetővé teszi, hogy a nők 40 év jogosultsági idő birtokában, életkoruktól függetlenül öregségi teljes nyugdíjat kapjanak. A 40 év jogosultsági idő mellett az öregségi nyugdíj igénybevételének további feltétele, hogy azon a napon, amelytől kezdődően az öregségi teljes nyugdíjat megállapításra kerül, a nő biztosítással járó jogviszonyban nem állhat (tehát nem állhat fenn munkaviszonya, közszolgálati jogviszonya, stb.). Tehát, ha egy nő például 1960-ban született és 16 éves korától folyamatosan dolgozik, akár 56 éves korában (2016-ban) jogosult lehet öregségi nyugdíjra, annak ellenére, hogy születési ideje alapján 65 év lenne esetében a nyugdíjkorhatár (2025-ben tölti be ezt a kort).

A nők kedvezményes nyugdíjjogosultsága szempontjából jogosultsági időnek minősül a kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal, valamint a terhességi-gyermekágyi segélyben, csecsemőgondozási díjban, gyermekgondozási díjban, gyermekgondozást segítő ellátásban, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban és a súlyosan fogyatékos vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekére tekintettel megállapított ápolási díjban eltöltött idővel, vagy ezekkel egy tekintet alá eső, 1998. január 1-jét megelőzően szerzett szolgálati idő.

Lényeges hangsúlyozni, hogy a jogszerző időszakok felsorolása a törvényben taxatív, vagyis egyéb időszakot nem lehet figyelembe venni. A Kúria egy ügyben megállapította, hogy a munkaviszony azon időtartama, amely alatt a munkavállaló felsőfokú tanulmányokat folytatott, és amely idő alatt keresetpótló juttatásban részesült, függetlenül attól, hogy ez idő alatt fennállt a munkaviszonya, kereső tevékenység folytatása hiányában nem minősül a nők kedvezményes öregségi teljes nyugdíja szempontjából jogosító időnek (Kúria Mfv.III.10.537/2013.). Egy másik ügyben pedig arra a döntésre jutott a Kúria, miszerint a tanulóviszonyban, ipari tanulóként eltöltött idő a szolgálati időbe beszámít, de kedvezményre jogosító szabály alkalmazása esetén (nők 40 évi jogosultsági időhöz fűződő kedvezmény) ezt az időt a 40 év szempontjából nem lehet figyelembe venni. A törvény ugyanis a figyelembe vehető szolgálati időket illetően taxatív felsorolást tartalmaz (Kúria Mfv. III. 10.311/2012.).

A 40 év tehát a jogosultsági idő, azonban ez nem feltétlenül azonos a szolgálati idővel: öregségi teljes nyugdíj ugyanis nem állapítható meg, ha a kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal szerzett szolgálati idő nem éri el a 32évet. Olyan nő esetében, akinek a súlyosan fogyatékos vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekére tekintettel ápolási díjat állapítottak meg, vagy aki 1998. január 1-jét megelőzően ezzel egy tekintet alá eső szolgálati időt szerzett, a30 évet.

Lényeges megjegyezni továbbá, hogy a kedvezményes nyugdíj kapcsán előírt jogosultsági idő – ha a jogosult a saját háztartásában öt gyermeket nevelt – egy évvel, minden további gyermek esetén további egy-egy évvel, de összesen legfeljebb hét évvel csökken. Saját háztartásban nevelt gyermeknek azt a vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermeket kell tekinteni, aki a jogosulttal életvitelszerűen együtt élt és annak gondozásából rendszeres jelleggel legfeljebb csak napközbeni időszakra került ki, vagy megfelelt a családok támogatásáról törvény szerinti feltételeknek.

A nők kedvezményes nyugdíjra való jogosultsága kapcsán érdemes kitérni ennek munkajogi vonatkozásaira is, ugyanis a gyakorlatban sokszor felmerül az a kérdés, hogy a nők kedvezményes nyugdíjjogosultsága alapján a munkavállaló – munkajogi szempontból – „védett korúnak” minősül vagy sem. Ez lényeges kérdés, hiszen ettől függ, hogy szükséges-e a munkáltatói felmondást indokolni, jár-e emelt összegű végkielégítés, illetve van-e bármiféle korlátozás, miszerint munkaviszonya nem szüntethető meg felmondással.

A felvetés egyértelműen megválaszolható: az életkortól független teljes öregségi nyugdíj igénybevétele azon nők számára, akik a 40 év jogosultsági időt elérték, nem bír jelentőséggel a munkajog szempontjából, ez ugyanis nem azonos az öregségi nyugdíjkorhatárral és munkajogi kedvezményeket sem biztosít. Így – a fenti példánál maradva – ha a munkavállaló 55 éves és 39 év jogosultsági ideje van (azaz egy év múlva kedvezményes nyugdíjat vehet igénybe), nem minősül munkajogi értelemben „védett korúnak”, utóbbiról ugyanis akkor lehet szó, ha a munkavállaló a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően 5 éven belül van (a fenti példánál maradva a munkavállaló az öregségi nyugdíjkorhatárt 2025-ben éri el, ezért 2020-tól számít „védett korúnak”). Ezt az álláspontot a Kúria is megerősítette egy eseti döntésében: a 40 év jogosultsági idő elérésén alapuló öregségi nyugdíj független a nyugdíjtörvényben meghatározott nyugdíjkorhatártól, márpedig a többlet-végkielégítés ez utóbbihoz kapcsolódik (Mfv.II.10.170/2015.).