Bármilyen meglepő, de akár egy üzleti vacsora is eredményezheti a munkáltató kártérítési felelősségét. A Kúria nemrégiben hozott döntést egy ilyen ügyben: abban kellett dönteni, hogy fennáll-e a munkáltató felelőssége akkor, ha a munkavállaló egy – üzleti partnernél tartott – munkahelyi vacsora elfogyasztása következtében megbetegszik.
A per tényállása szerint egy munkáltató üzleti partnere (megrendelője) vacsorára hívta meg a munkáltató alkalmazottait (gépjárművezetőket) egy külföldi telephelyre. Az egyik munkavállalónál a vacsora után pár nap múlva láz, fáradtságérzés, hasmenés, hányás jelentkezett; az orvosi vizsgálat szerint a munkavállalónál fertőzéses eredetű megbetegedést diagnosztizáltak.
A munkavállaló munkaügyi pert kezdeményezett és az egészségkárosodásáért fennálló munkáltatói kártérítési felelősség alapján sérelemdíj és elmaradt jövedelem megfizetését kérte. A munkáltató viszont a kereset elutasítását kérte a bíróságtól, ugyanis álláspontja szerint az egészségkárosodás nem függött össze a munkaviszonnyal, illetve nem tudhatta, hogy romlott étel kerül felszolgálásra.
A munkavállaló keresetét az elsőfokú elutasította és ezt a másodfokú bíróság is helybenhagyta. Emiatt a munkavállaló a Kúriához fordult felülvizsgálati eljárás kezdeményezésével. A munkavállaló álláspontja szerint a perben nem azt kellett volna vizsgálni, hogy a munkáltató tudhatta-e azt, hogy romlott lesz az étel és volt-e módja azt a tényt elhárítani, hanem azt, hogy a megrendelő telephelyén az adott higiéniai viszonyok mellett az étkezés kockázata az üzemi körébe tartozik-e.
A Kúria a munkavállaló igényét megalapozottnak értékelte, ugyanis a munkáltató kártérítési felelősségének egyik alapvető feltétele, hogy a munkavállaló kára a munkaviszonnyal összefüggésben álljon. A kár bekövetkezése és a munkaviszony közötti okozati összefüggés bizonyítása a munkavállalót terheli. Nemcsak a munkavégzéshez szükséges előkészítő tevékenységek, illetve a munkavégzéstől el nem választható személyi szükségletek tekintetében állhat fenn a munkáltató felelőssége, hanem abban az esetben is, ha a munkavállalót a – munkaviszonnyal összefüggő – kár a munkáltató telephelyén kívül éri. A perbeli esetben a munkáltató – annak ellenére, hogy tudott a keleti ország gyakorlatáról, illetve a hazaihoz képest eltérő higiénés körülményekről a megvendégelést illetően – nem tett semmilyen intézkedést, még a kockázatot sem mérte fel. A peradatok összességéből az volt megállapítható, hogy munkavállaló és társai azért fogadták el egy idegen, a higiénés körülmények miatt köztudomásúan nagyobb fertőzésveszéllyel és egészségügyi kockázattal járó országban a munkáltató gazdasági partnerének vacsorameghívását, mert annak esetleges visszautasítása a munkáltatóra nézve hátrányos lett volna, a vacsora visszautasítása, így a megrendelő megsértése pedig egyértelműen nem szolgálta volna a munkáltató gazdasági érdekét. A munkáltató üzleti partnere által nyújtott vendéglátás a megrendelőnél a helybéli szokásoknak megfelelően adott vacsorán való munkavállalói részvétel nyilvánvalóan a munkáltató üzleti érdekébe tartozott, így a vacsorán való részvétel a munkavállaló munkaviszonyával állt összefüggésben, ebből pedig okszerűen az következik, hogy a kár a munkáltató ellenőrzési körén belüli keletkezett. Emiatt a Kúra arra az álláspontra helyezkedett, hogy a munkavállalónak a munkavégzésével összefüggésben bekövetkezett egészségkárosodásáért a munkáltató kártérítési felelősséggel tartozik.
