A hatályos társadalombiztosítási szabályok szerint amennyiben valaki nyugellátásban részesül és emellett kereső tevékenységet kíván végezni, azzal kell számolnia, hogy ellátását korlátozni vagy szüneteltetni fogják. Hogy milyen következményei lehetnek a munkavégzésnek, az attól függ, hogy az ellátásban részesülő elérte-e az öregségi nyugdíjkorhatárt, illetve hogy a magán- vagy a közszférában kíván-e elhelyezkedni.
Az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött személyek nyugdíjuk folyósítása mellett korlátlanul folytathatnak keresőtevékenységet a versenyszférában. Ha valaki a nyugdíjkorhatárt még nem töltötte be, de ellátásban részesül (a nők kedvezményes nyugdíjában, korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban), és a keresete meghaladja az úgynevezett éves keretösszeget, ellátása folyósítását szüneteltetni kell. Az éves keretösszeg jelenleg a tárgyév első napján érvényes kötelező legkisebb munkabér havi összegének tizennyolcszorosa.
Szigorúbb szabályok érvényesülnek viszont akkor, ha a közszférában akar valaki munkát vállalni. Ez esetben mind az öregségi nyugdíj, mind a korhatár betöltése előtti ellátás folyósítását szüneteltetni kell.
Ezt a rendelkezést sérelmezve egy magyar állampolgár a strasbourg-i Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult. A bíróság azt állapította meg, hogy a nyugdíj melletti alkalmazotti kategóriák eltérő kezelését nem alapozza meg semmilyen objektív és ésszerű érv, ezért vagyoni és nem vagyoni kártérítést ítélt meg a panaszos számára.
Hasonló tárgyú ügyben kellett a közelmúltban állást foglalnia a magyar Kúriának is: a felperes 2002-től szolgálati nyugdíjban részesült, ami 2012. január 1-től öregségi nyugdíjként került továbbfolyósításra. Ellátása folyósítása mellett 2002 szeptemberétől a közszférában helyezkedett el, amire figyelemmel a társadalombiztosítási szerv az öregségi nyugdíj 2013. július 1-jei hatállyal történő szüneteltetését rendelte el. E határozat elleni keresetét az első fokú bíróság elutasította, a Kúria azonban a tárgyalás felfüggesztése mellett az Alkotmánybírósághoz fordult.
Amellett, hogy a strasbourg-i bíróság ítéletében kifejtett érveket nem vonta kétségbe, további érveket sorakoztatott fel a Kúria. Kifejtette, hogy a felperes öregségi nyugdíjra való jogosultsága vagyoni értékű jog, amelyre a felperes az időskori ellátásra évtizedeken át fizetett nyugdíjjárulék fejében, vagyis tulajdonelvonás ellentételezéseként szerzett jogosultságot. Az időskori ellátás teljes elvonása nem indokolható azzal, hogy a nyugdíjas a közszférában jogviszonyt létesít, illetve ott munkavégzéssel egyéb jövedelemre tesz szert, hiszen ez ellentétes az Alaptörvénynek a munka és a foglalkozás szabad megválasztásával kapcsolatos rendelkezésével. Azzal, hogy a jogszabály indokolatlan különbséget tesz a magánszférában és a közszférában foglalkoztatott öregségi nyugdíjasok között, sérti az Alaptörvény jogegyenlőségre vonatkozó alapelvét is. Ezen túl Alaptörvény rendelkezéséből eredően a bíróságoknak a nemzeti jogot a nemzetközi joggal, azaz jelen esetben a Római Egyezménnyel összhangban kell alkalmazniuk, és annak az Emberi Jogok Európai Bírósága általi értelmezését sem hagyhatják figyelmen kívül.
Jelenleg tehát az Alkotmánybíróság előtt folyik az eljárás. Amennyiben az ügyben döntés születik, arról egy újabb cikkben számolunk be.
A munkaviszonyban a legsúlyosabb – és talán legvitatottabb – szankció az azonnali hatályú felmondás, nem beszélve annak kockázatairól. A jogintézmény elnevezése rendkívüli felmondásról azonnali hatályú felmondássá változott 2012-ben, de a lényege ugyanaz maradt. Emiatt még mind a mai napig sokan rendkívüli felmondásként ismerik ezt a felmondási módot.
A mindennapokban sokszor halljuk azt, hogy egy munkavállalónak „fegyelmit” szeretne adni a munkáltatója. Valójában itt vagy figyelmeztetésről vagy úgynevezett „hátrányos jogkövetkezmény” alkalmazásáról van szó (utóbbiról viszont csak abban az esetben beszélhetünk, ha kollektív szerződés vagy a munkavállaló és a munkáltató közötti megállapodás ezt alkalmazhatóvá teszi).
munkajogiblog.hu 